A jósvafõi tájházat 1994-ben alapította a SZINLÕ Barlangi-vendégforgalmi Kft. , Jósvafõ számos önzetlen lakójának, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, és az Országos Műemlékvédelmi Hivatal támogatásával.
A tájházat magába foglaló épületegyüttes - az ún. Szakál-porta - 1890-ben épült. A lakóház a vidékre jellemzõ egy szobasoros, nyeregtetõs, oromfalas épület, udvara felõl faoszlopos tornáccal.
Melléképületei jellegzetesek: a porta bejárata melletti pinceház - alsó szintjén elõtérrel és kõboltozatú pincetérrel, felsõ szintjén szénatárolóval, a nyári konyha, istálló, csűr és kocsiszín és különbözõ ólak. A fõépület négy helyiségét a faoszlopos tornác felõl közelíthetjük meg.

A két keskeny, lõrésszerű kis ablakkal közrefogott bejárat ajtón belépve a konyhába lépünk, amit korábban "pitar"-nak neveztek.
Építésekor valószínûleg szabad kéményes tűzhely volt benne, melyet késõbb elbontottak és helyére un. rakott sparherdet építettek. Ennek helyreállított változata látható ma a konyha jobb sarkában, elhelyezve rajta a század elsõ felében használatos zománcozott, öntöttvas lábasokat, a névadó lábast és vas háromlábat. A sparherd felett, a gerendába ütött szögön lóg a gazda csizmája, alatta a kenyérsütésre is használható kemence segédeszközei: a szénvonó vas, bevetõ lapát. Alattuk függ a gyúródeszka és a nyújtófa, elõbbire egy díszkötényt (surc) kötöttek.

A tisztaszobába vezetõ ajtó mellett a dísztörülközõ tartó, másik oldalon egy falba épített kis szekrény, a "kaszli". A bejárati ajtó másik oldalán a "vizes pad", az elengedhetetlen vödörrel és ivóvizes kannával. A konyha közepén asztal áll, mellette karos lóca. Ennek folytatásában a konyhai segédeszközöket rejtõ polc (a stelázsi). A konyha falán pihen a templom gerincét hajdan díszítõ szélkakas is.

Az "els ház" (tiszta szoba) - amely a régi paraszti életben is az ünnepélyesség, a tisztaság jelképe volt - egyszerűségével ma is tiszteletet parancsol. A két homlokzati iker ablak közé akasztott, faragott keretű tükörbõl az egymás végébe állított, e tájra jellemzõ piros ágytakarókkal (un. olajos) fedett dupla ágy, a századvégen a Dolha-Rókamezõi vasgyárban öntött, dúsan díszített öntöttvas kályha, a tornácra nyíló ablak mellé állított kétajtós szekrény (sifon) és komód, valamint a szoba közepén álló asztal képe tükrözõdik.

Az ágyak mögött fehér hímzett falvédõk, ugyanez a motívum ékesíti az asztal, komód és a két ablak közötti láda terítõit is. A komód felett a császári családot ábrázoló színes nyomat, balra az ajtó mellett a fohászkodó I. Ferenc József és imája. A tornácra nézõ ablak elõtt egy szerény kis iskolapad áll, amelyet a szülõk készítettek gyermekeiknek a II. Világháború után. E szoba ékessége még a harmincas években készült vas kerekû, gyékény fonatú gyerekkocsi és a faragott bölcsõ. Az asztalon lévõ üveg vázában a hét búzaszál a hét napjait, a négy szál búzavirág az évszakokat szimbolizálja.
Mielõtt kilépünk a szobából vessünk egy pillantást a komódon elhelyezett edényekre, poharakra és a bejárati ajtó mellett jobbra Jóna Erzsébet 1917-ben készült kereszt- szemes kézimunka mintalapjára, valamint az általa hímzett võfélykendõkre, kötényekre.

A konyhából nyíló másik szobában a háziipar kimeríthetetlen eszköztárából állítottak ki néhányat. Legtekintélyesebb darabja a szövõszék (un. szátyva), de megtalálhatók itt a len- és kenderfeldolgozás egyéb eszközei is : a gerebenek, tilolók, csörlõk, rokkák, guzsalyok, a különös alakú és nevû "halál", a függõleges tengelyű "baklevel". Láthatunk itt fából vájt teknõket, szakajtókat, liszt tároló köpüt, hurkatöltõket, lekváros csuprot, vajköpülõket, dézsákat, háti kosarakat, csapóvasat, téli ökörpatkókat.

Az épület utolsó, szintén a tornácról megközelíthetõ negyedik helyiségét eredetileg kamrának használták. Ma ebben található a környék nagy barlangjait, ezek megismerésének történetét bemutató kiállítás. Rövid leírásokat és néhány fotót láthatunk a Baradla-, Béke-, Kossuth-, Vass Imre-, Meteor-, az esztramosi Rákóczi- és Földvári Aladár-barlangokról, valamint a Rejtek-zsombolyról. Megismerhetjük a területen kutató tudós nemzedékek legjobbjait és a Baradla-barlangot bemutató képeslap- és bélyegkollekciót is. Ebben a helyiségben állította ki karszt-kisplasztika gyüjteményének egy részét a tájházat alapító és berendezõ Szablyár Péter.
Az 1996-évi falunapok keretében nyílt meg a helyreállított istálló épületben a helyi-ipar, a mezõ- és erdõgazdálkodás emlékeit bemutató kiállítás. Itt látható Czafik Dezsõ kovácsmester hajdani kovácsmûhelye, Vostyár István cipészmûhelyének kellékei, de láthatjuk a századelõ súlymérõ eszközeit, a mázsákat, továbbá ekéket, boronákat, fakeretes fûrészeket. Itt nyílt meg ez év március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmából az a kis emlékkiállítás, amely e nevezetes történelmi idõszak hõseinek e vidéken tett látogatásainak, ill. munkásságuknak állít szerény emléket.

A hajdani csűrben és csűrfiókban egy kis kamara-színpadot alakítottak ki, 50 fõt befogadó nézõtérrel, ahol folklór műsorokat, helytörténeti elõadásokat egyaránt lehet tartani. Itt a színpad mögötti térben testközelbõl tanulmányozhatunk egy szekeret és egy szánt. Mindkettõnek meghatározó szerepe volt e nehéz terepviszonyú környék szállítási feladataiban. A két szállítóeszköz alatt néhány ekét és két un. szelelõt csodálhatunk meg. Ez utóbbiak a cséplõgép elõdei voltak, egy szerkezetben megoldva a termény tisztítását és szétválogatását.

A csűr épülete mögötti kertrészben egy fedett szín alatt áll egy cséplõgép, és a község tűzoltófecskendõje. Itt, a felsõ kertben gyönyörködhetünk abban a kis „botanikus kertecskében”, amely a karsztos táj jellegzetes növényeit mutatja be a látogatóknak, de itt látható néhány faragott sírjel – ún. kopjafa – is.
Mielõtt elhagynák a tájházat, nézzenek be egy pillanatra az un. „pinceházba” (a bejárati ajtó igen alacsony, kérem a fejükre vigyázzanak!”). A pince hátsó része sziklába vájt, kõvel boltozott. Tetõtere hajdan szénapadlás volt, kitűnõ szigetelést biztosítva a pincének. A pince elõterében áll a sajtó (szõlõprés), amely évtizedeken át a Berecz család szõlõhegyi pincéjében szolgált. A jósvafõi szõlõsgazdák pincéi a község K-i határában (Szinpetri felé), az un. Szõlõhegyen voltak és vannak jelenleg is.

„Jósvafõ jövõje – Jósvafõ múltja” … Gyõzõdjön meg errõl személyesen!