A XX. században az emberiség rohamos természeti erőforrás igénye egyre nagyobb területeket vett hasznosítás alá, és egyre nagyobb mértékben  kezdte kiaknázni a Föld erőforrásait.
A század második felére egyre nyilvánvalóbbá vált hogy fejlődés nem lehet korlátlan, a készletek végesek. A mezőgazdaság előretörése, a nyersanyag igény, az urbanizáció növekvő területigénye egyre nagyobb mértékben csökkentette, illetve fragmentálta a természetes élőhelyeket, sokszor  az élővilág egyes képviselői számára áthatolhatatlan akadályokat is képezve. Az egymástól elszigetelt élőhelyek jóval sérülékenyebbek, a túlélésre kisebb esélyt adnak az ott élő fajoknak.

Egy idő után nyilvánvalóvá vált, hogy a megmaradt élőhelyeket egy olyan rendszerben kell kezelni, amely lehetőség szerint kiküszöböli az elszigeteltséget. A '90-es évek végére kristályosodott ki hogy ezt a rendszert, az "ökológiai hálózatot" a szakmapolitikának is előtérbe kell helyezni. Nemzetközi viszonylatban különösen erősen jelentkezett ez Európában.

Az első politikai lépés 1993-ban fogalmazódott meg a maastrichti konferencián,  egy európai szintű ökológiai hálózat Európai Ökológiai Hálózat (EECONET) létrehozásának igényével. Az elképzelést rövidesen tett követte, amikor az Európa Tanács által kezdeményezett Páneurópai Biológiai és Tájdiverzitási Stratégiát a környezetvédelmi miniszterek szófiai találkozóján a csatlakozó országok köztük Magyarország is aláírták (1995. Szófia). A Páneurópai Ökológiai Hálózatot (PEEN) 2005-ig kell a résztvevő országoknak kijelölniük.1999-ben Genfben elfogadták a Páneurópai Ökológiai Hálózat kialakítására vonatkozó irányelveket. A PEEN lényege az, hogy  az egyes országok ökológiai hálózatából tevődik össze. Magyarországon a Nemzeti Ökológiai Hálózat tervezése 1993-ban kezdődött meg az IUCN szervezésében., Nemzeti Ökológiai Hálózat néven.

Bővebben a Nemzeti Ökológiai Hálózatról >>>