Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, a BioAqua Pro Kft és a Zöld Akció Egyesület 2012-ben két évre szóló együttműködési megállapodást kötött Natura 2000 területekre vonatkozó fenntartási tervek elkészítésére.

Ennek értelmében a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal felé támogatási kérelmet nyújtottunk be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a Natura 2000 területek fenntartási terveinek készítéséhez nyújtandó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 43/2012. (V. 3.) VM rendeletben foglaltaknak megfelelően. A támogatási kérelmeket 2012 decemberében az MVH jóváhagyta, így elkezdődhet a munka. Ennek során az együttműködő partnerek és külső szakértők bevonásával 2014 őszéig 15 db, az ANPI működési területén található Natura 2000 területre készül el a fenntartási terv.

 

A tervezés a meglévő biotikai adatokra és az abiotikus tényezőkre vonatkozó alapadatgyűjtéssel kezdődik. A 2013-2014. évek vegetációs periódusban ezt további kutatások, adatgyűjtések követik és megkezdődik az adatfeldolgozás, majd a tervkészítés első üteme (állapotjellemzések, célkitűzések és előzetes kezelési javaslatok megfogalmazása). 2014 első felében az esetlegesen még hiányzó adatok begyűjtése, illetve a tervkészítés második üteme (részletes kezelési előírások meghatározása, kezelési zónatérképek készítése) és egyeztetések zajlanak. A területen gazdálkodók megkeresése, a velük történő kommunikáció a terv készítése során már a kezdetektől folyamatos.

 

2013 tavaszától munkatársunk személyesen, telefonon, vagy levélben megkeresi az érintetteket előzetes tájékozódás céljából. 2013 őszén és 2014 tavaszán az előzetes tervek kifüggesztésre kerülnek az érintett önkormányzatoknál, valamint a honlapunkra is felkerülnek. Az érintetteknek lehetőségük nyílik elektronikus és hagyományos levélben, illetve a szervezett lakossági fórumokon részt venni a tervezés folyamatában.

 

A Natura 2000 területek kijelölésének, illetve a rájuk vonatkozó fenntartási tervek készítésének a célja az ott található, a kijelölés alapjául szolgáló közösségi jelentőségű fajok és élőhelytípusok kedvező természetvédelmi helyzetének megőrzése, fenntartása, helyreállítása, valamint a Natura 2000 területek lehatárolásának alapjául szolgáló természeti állapottal harmonizáló, fenntartó gazdálkodás feltételeinek biztosítása.

 

 

 

Az érintett földrészletek Erdőbénye községhatárban 22,42 ha-on terülnek el.

A Cigány-hegy déli meleg oldalát szubkontinentális peripannon cserjések és szubpannon sztyepprétek borítják. Foltokban megjelennek a bokorerdők degradált változatai, valamint a hegylábi lösztölgyesek maradványai is.

A sztyepplejtők jellegzetes faja a pannon endemizmusként ismert magyar nőszirom, továbbá a leánykökörcsin, a fehéres zanót. Hatalmas foltokat képez a hosszúlevelű- és a csinos árvalányhaj.

A hegylábi szivárgó vizes területeken kb. 100 töves állománya él a szibériai nősziromnak és megtalálható ezeken a nedves réteken a fokozottan védett haris is. Ide jár táplálkozni a fehér- és a fekete gólya, valamint a békászó sas.

 

 

- ♦ -

 

A Tállya, Abaújszántó és Abaújkér települések határában fekvő, 675,39 hektár Natura 2000 terület és környéke Hegyalja egykori képét és fajgazdagságát őrző refúgium.

A térséget egykor borító pannon erdősztyepp vegetáció maradványai itt még viszonylag nagy kiterjedésben és természetközeli állapotban találhatók. A környező területekkel ellentétben a terület megmenekült a tájátalakítástól, szőlőtelepítéstől. Legértékesebb élőhelyei a molyhostölgyes-bokorerdő foltokkal tarkított lejtősztyepprétek és sztyeppcserjések.

Az erdőfoltok mentén és a szőlőművelés során létrehozott kőrakásokon (grádok) az egykori pannon vegetációra jellemző erdősztyepp maradt fenn.

Különleges értéket képvisel a hegyi kökörcsin több ezer töves állománya, valamint a magyar nőszirom 100-150 töves populációja, és fokozottan védett ritkaság a területen a borsóképű lednek.

Lepkefajok közül említést érdemel a csíkos medvelepke előfordulása.

A madárfaunát tekintve kiemelkedő értékek a területen vadászó kígyászölyv, de megemlíthető a bokrosokban fészkelő tövisszúró gébics is.

A helyi védettség alatt is álló, mintegy 8,5 hektáros terület alig 30 méterrel magasodik a környezete fölé. Kopárain fajgazdag lejtősztyepprétet őriz. Ez a vegetációtípusok Tokaj-hegyalja egykori növényzetének maradványa, mely a dombtetőt fedő sziklás, sekély talajrétegnek köszönheti fennmaradását. Ide szorultak vissza a környező szántóföldi és szőlőművelés elől a hegylábi és síksági területek sztyeppfajai.

Jellegzetesek a hegyi- és a leánykökörcsin, a macskahere, hosszúlevelű- és a csinos árvalányhaj. Nagy egyedszámban él itt a selymes boglárka, de megtalálható a magyar kőhúr is.

A hegylábi kökényes cserjésben él a sárga gyapjasszövő, madarak közül a tövisszúró gébics és a karvalyposzáta fészkelése említhető.

Komlóskai-medence környékének növénytani szempontból egyik legértékesebb része a Zsidó-rét és a Mogyorós-tető 357, 75 hektáros területe. Fajgazdag szőrfű-gyepeket, szilikátos alapkőzetű hegyvidéki sztyeppjellegű réteket és hegyi kaszálóréteket találhatunk itt.

A hegyi kaszálórét növényritkaságai a hegyi- és leánykökörcsin és a szártalan bábakalács mellett a réti kardvirág, a szúnyoglábú bibircsvirág és a kornistárnics. A magasabb talajvízszintű, pangóvizes mélyedésekben tenyészik a széleslevelű gyapjúsás.

A rét felett emelkedő Mogyorós-tető forráslápjának, fűzláp- és láprét társulásainak ritka növényfaja a mocsári nőszőfű, a tőzegpáfrány és a füles fűz.

A Zsidó-rét kiemelkedő ortopterológiai értékei a dácikus erdélyi tarsza és az erdélyi avarszöcske.

A Mád felett magasodó 15,36 hektárnyi Kakas-hegy gerince az egykori pannon vegetáció maradványait őrzi, amely az Alföldi területekről a hegylábi területekre szorult vissza. A mai Tokaj-hegyalja jellemző élőhelyeit mind megtaláljuk a területen. A felhagyott szőlőterületeken kialakult félszáraz, szálkaperjés gyepek rengeteg értékes sztyeppfajt őriznek

Az egykori kőgarádokon kisebb foltokban csepleszmeggyes cserjések élnek. A magyar nőszirom állományok ennek a társulásnak a szegélyében találhatóak.

Legnagyobb kiterjedésben szilikát lejtősztyepprétek figyelhetők meg, melybe észak felől kis foltban molyhostölgyes-bokorerdő nyúlik be.

Kora tavasszal a leány- és hegyi kökörcsin virágzásával köszönti a tavaszt a sztyepprét. Májusban nyílik a Natura 2000 jelölő fajok közül a piros kígyószisz és a fokozottan védett magyar nőszirom.

A bokorerdők és tölgyesek értékes bogárfaja a nagy hőscincér, az énekesmadár-faunájából említést érdemel keresztcsőrű és a tövisszúró gébics.

A felhagyott bánya hazánk egyik legkiemelkedőbb értékű földalatti denevérszállása, melyet szaporodóhelyként, illetve téli szállásként használ számos denevérfajnak.

Nagy kolóniái vannak itt a Natura 2000 jelölő fajnak számító nagy patkósdenevérnek, a közönséges denevérnek és az eredetileg mészkő vidékekhez kötődő hosszúszárnyú denevérnek. Előfordul még a csonkafülű-, a horgasszőrű-, a pisze-, a hegyesorrú-, a kései- és a szürke hosszúfülű-denevér. Rendszeres áttelelő a bányában a kis patkósdenevér is. Elsődleges természetvédelmi célkitűzés ezért a bányavágatok megőrzése és a populációk zavartalanságának biztosítása.

A Long-erdő, mint a Bodrog hullámtéri (valamikori ártéri) 3159, 72 hektáros erdeje az ártéri erdőkre jellemzően rendkívül nagy élőhelyi változatosság biztosít. Az élőhelyek komplexitása és diverzitása a hozzájuk kötődő növény- és állatfajok sokféleségét eredményezi. A terület természetes erdőtársulásai a tölgy-kőris-szil ligeterdők az egyik legfajgazdagabb hazai élőhelyek ugyanúgy, mint a folyómenti gyertyános-kocsányos tölgyesek.

Az erdőtömbbe ékelődő holtágak és mocsarak különleges élőhelyi adottságokat teremtenek és nagymértékben fokozzák a terület diverzitását.

A puhafa ligetek jellegzetes lepkéje a kis színjátszó lepke. A terület ritka futóbogara a fokozottan védett zempléni futrinka.

A holtágak, morotvák többé kevésbé elmocsarasodott élőhelyei adnak otthont a lápi szitakötőnek és a széles tavi csíkbogárnak.

A Bodrogban él a Vörös könyves négypúpú karmosbogár, az erdei szitakötő és a tompa folyamkagyló is.

Kiemelendő a morotvákban, kubikgödrökben, csatornákban egyaránt előforduló réti- és kövi csík állomány. A Bodrog folyó jellegzetes védett halfajai a homoki küllő, a halványfoltú küllő, a széles és a selymes durbincs, valamint a törpe csík.

A jelentősek a terület gémtelepei és rendszeres fészkelő a fokozottan védett fekete gólya, a barna kánya és a réti sas. A mocsarak, morotvák környékén előfordul a mocsári teknős és a vidra is.

A medence-jellegű terület potenciális növényzete kocsánytalan tölgyes, azonban ez mára teljesen megsemmisült. A dombhátak szárazabb területei fátlan legelők, míg a völgytalpakon nedves réteket, magaskórósokat és bokorfüzeseket találunk.

A tiszta vizű patakban szép egyedszámmal előfordul a tiszai ingola és a Petényi-márna. A gerinctelenek közül megemlíthető a csermely szitakötő, valamint a folyami rák, melynek méretes példányai is előkerülnek.

A patakkísérő mocsár- és láprétek közül legértékesebbek a vérfüves rétek, melyeken az őszi vérfüvet tápnövényként használó Natura 2000 jelölő lepkefaj, a vérfű hangyaboglárka hernyója is él. Csak hernyóként él a virágzati fejecskében a bebábozódáshoz speciális hangyafajok bolyaiba kell kerülnie, ahol a hangyák gondozzák. A patakot kísérő nedves gyepeken gyakori a nagy tűzlepke is.

A medence-jellegű 12,03 hektárnyi terület potenciális növényzete kocsánytalan tölgyes, azonban ez mára teljesen megsemmisült. A dombhátak szárazabb területei fátlan legelők, míg a völgytalpakon nedves réteket, magaskórósokat és bokorfüzeseket találunk.

A 70-es években végzett mederszabályozás, csatornásítás nagy pusztítást végzett a Bózsva-patak élővilágában. A patak temető-alji kanyarulatában megindult regeneráció a régi élővilág visszatérésének esélyét adja meg. A függőlegesen leszakadó partfalba vájt költőüregben neveli fiókáit a jégmadár, a növényzet sűrűjében a berki tücsökmadár fészkel. Éjszaka, de akár már szürkületkor is, a víz felszíne felett mozgó rovarokra bajuszos-, hegyesorrú-, korai-, közönséges-, vízi- és törpedenevér vadászik. További a területre jellemző értékes faj a sárgahasú unka és a vidra.

A patakot szegélyező nedves kaszálórétek és hidrofil magaskórós szegélytársulások Natura 2000 jelölő fajok közül a vérfű-hangyaboglárkának és a zempléni futrinkának adnak otthont.

A Ronyva-patak egykori árterén nagy kiterjedésű puhafa ligeterdőknek mára csak maradványait találjuk.

A patakot kísérő völgyalji nedves rétek, vérfüves láprétek, magassásosok fajkészletéből kiemelkedő a területen élő nagy tűzlepke és a vérfű-hangyaboglárka populáció. A patakban Natura 2000 jelölő halfaj a vágócsík és a szivárványos ökle.

A Sajó-folyó árterein a táj egykori növényzetének maradványát fűz-nyár ligetek keskeny sávja, a magasabb térszíneken tölgy-kőris-szil ligetek maradványfoltjai jelzik. Ezekkel a vegetációtípusokkal mozaikosan, velük szerves egységet képezve jelennek meg és maradtak fenn az ecsetpázsitos és helyenként láposodó, vérfüves kaszálórétek, mocsárrétek és magaskórósok, élőhelyet kínálva a nagy tűzlepke, és helyenként a vérfű boglárka számára. A levágott morotvákban a hínár és iszapnövényzet, míg a hullámtéren a keserűfüves és farkasfogas iszaptársulások jellegzetesek. Néhány nevezetes növény ezekből a társulásokból a békaliliom, a vízitök, a Tisza-parti margitvirág és a nyári tőzike. A terület egyetlen Natura 2000 jelölő növényfaja a mára a különböző beruházások területfoglalása miatt igen megritkult Janka-tarsóka.

A folyóban még él a tompa folyamikagyló, és a parton szép számmal repülnek a lárvaként vízi életmódot folytató erdei szitakötő és sárgás szitakötő példányai. A vízinövényzettel dúsan benőtt Kis-Sajó mentén nem ritka a díszes légivadász, a holtmedrekben pedig helyenként előfordul a lápi szitakötő is. A gazdag halfaunából Natura 2000 jelölő fajok pl. a Petényi-márna, a vágó csík, a homoki küllő és a német bucó. Az emlősök közül a hegyesorrú-, a közönséges- és a kis patkósorrú denevérfajok érdemelnek említést.

A folyó menti társulások legnagyobb veszélyeztetői az adventív fás- és lágyszárúak, valamint az egyre nagyobb méreteket öltő illegális fakivágások.

Jelentősek a patakkísérő égerligetek, melyekben a környék montán fajai sűrűsödnek össze (szőrös nyír, ikrás fogasír, bókoló gyömbérgyökér). A völgyek állandóan nedves-vizenyős fátlan társulásai is meglepően gazdag flórájúak. Magassásos mocsárréten fordul elő az északi sás, szibériai nőszirom is. A vérfüves gyepekben pedig a nagy tűzlepkék és vérfű hangyaboglárkák röpülnek. A patak ritka halfaja a Petényi-márna, gerinctelenek közül pedig a díszes légivadász említhető. A patakot kísérő nedves gyepeken él a harántfogú törpecsiga.

A terület vitathatatlanul legértékesebb élőhelyei a „Keleméri Mohosok” néven ismert tőzegmohalápok. Jégkorszaki maradványfajaikat a térség ritkaságai között tartják számon. Különlegességei a gyapjasmagvú sás, tarajos pajzsika, hüvelyes gyapjúsás, a hármaslevelű vidrafű és a rovaremésztő kereklevelű harmatfű.

A Bódva-völgy potenciális növényzete a folyóvölgy puhafás és égeres ligeterdeje, illetve a bokorfüzesek és mocsárrétek. Ma kiterjedt szántók, kaszálórétek tagolják a völgyeket, ugyanakkor a megmaradt nedves gyepekben, mocsár- és lápréteken ritka fajokban gazdag társulások találhatók Több helyen megtalálható a Buxbaum- és a fekete sás, a Tiszaparti margitvirág, a nádi boglárka és a békaliliom. A természetvédelmi kezelő és a tulajdonosok a jobb állapotú gyepeket az előírt időbeni korlátozások mellett kaszálják, hogy fenntartsák egyes védett, ritka növényfajok, mint a hússzínű ujjaskosbor, a kockás kotuliliom, a kígyógyökerű keserűfű és a szibériai nőszirom állományait.

A halak közül a terület jelentős értékei a tiszai ingola, a Petényi-márna, a vágócsík, a német bucó, a halványfoltú- és a homoki küllő.

A gerinctelenek közül jelentős értékek a tornai patakcsiga és a sávos bödöncsiga, a Bódvában élő erdei szitakötő, láprétekhez kötődő vérfű hangyaboglárka, a nagy tűzlepke és a zempléni futrinka. A vöröshasú unka a vizes élőhelyeken elterjedt. Jellemzőek a területen olyan ritka denevérfajok, minta tavi-, csonkafülű- és nagy patkósorrú denevér.

A magasabb térszintek aktuális növényzetre jellemzők az erősen degradált és átalakított cseres-tölgyes és más mezofil karakterű tölgyes állományok. Gyertyános-tölgyes maradványból ismert a pézsmaboglár, amely a környék erdeiben igen ritka. A korábban felhagyott szőlő- és gyümölcsös területek ma gyakran közönséges tarackbúza vagy tollas szálkaperje dominálta erősen bolygatott száraz-félszáraz gyepek, amelyekben ritkaság a magyar nőszirom. Óriási természetvédelmi probléma a nedves gyepekben az adventív aranyvessző fajoknak inváziója és spontán újul sok helyen az akác.

Az évszázadok óta jelentős emberi hatás miatt csupán a Hernád menti üde legelők, mocsárrétek, törékeny füzesek, bokorfüzesek mozaikja és a vizenyős patakvölgyek nádasai, sásosai, valamint a magaspart néhány kisebb foltjának lösznövényzete természetszerű, de állományaik változó mértékben degradálódtak. Az egykori lösztölgyesek és löszgyepek gyakorlatilag eltűntek. A magaspart erdei helyén akácosok és telepített tölgyesek, valamint jelentős kiterjedésű területeken felhagyott "szőlőhegyek" sorjáznak. A völgy potenciális vegetációja a vízjárta és hullámtéri-ártéri területen a puhafás fűz-nyár ártéri erdők gyakorlatilag csak a vízfolyások keskeny sávján maradtak meg és sajnos állományaikat sokfelé nemesnyárasokkal váltották fel. A völgy magasabban fekvő térszínein egykor nagy kiterjedésű tölgyesek, délen inkább tatárjuharos tölgyesek uralkodtak, északon cseres-tölgyesek, de ezek az élőhelyek is vészesen összezsugorodtak.

A jó állapotú nedves gyepmaradványokban még találhatunk Janka-tarsókát, de a tátorján a magaspart állandó suvadása miatt évek óta nem került elő.

A folyó gazdag halfaunájának jelentős képviselője a Petényi-márna, a különböző küllő- és csíkfajok, a selymes durbincs és a német bucó. A folyó gerinctelen faunájának kiemelkedő értékei az erdei szitakötő, a sárgás szitakötő, a bödöncsiga és a tompa folyamikagyló. Emlősök közül ki kell emelni a még megmaradt legelők ürge állományát, hiszen az a faj számos ragadozó madárfaj tápláléka. Egyelőre csak bagolyköpetekből ismerjük a fokozottan védett csíkos szöcskeegér előfordulását a területen.

A völgyek aljában nedves rétek, mocsárrétek, fűz-cserjések maradtak fenn, melyek különlegességei a kígyógyökerű keserűfű, a zergeboglár, a keskenylevelű gyapjúsás.

A tiszta vizű, állandó patakokban él a Petényi-márna, a vágó csík, a halványfoltú küllő és a szivárványos ökle.

A széles völgytalpakon mocsárrétek bokorfüzesekkel mozaikosan jelennek meg. A gyepekben kockás kotuliliom és szibériai nőszirom virít. A mocsár- és láposodó rétekhez kötődik a nagy tűzlepke és a vérfű hangyaboglárka, valamint itt él a harántfogú törpecsiga is. A patakok lakója a tompa folyamikagyló. Az állandó patakok mentén foltokban égeresek és fűzligetek is kialakultak. A patakokat kísérő ligeterdőkben, szegélyállományokban megtalálható a zempléni futrinka, a keményfás erdőfoltokban pedig a nagy hőscincér is előfordul. Ritka emlősei a területnek a nyugati piszedenevér és a csonkafülű denevér.

A domboldalak potenciális vegetációja a cseres-tölgyes, melynek nagyon kevés ép állománya maradt fenn. Néhol még megvannak a molyhos tölgyes erdőfoltok, felhagyott gyümölcsösök és ezek száraz erdőssztyepp jellegű növényzetéből kiemelhető a piros kígyószisz, a magyar nőszirom és a leánykökörcsin.

Nagy területeket borítanak a telepített fenyvesek és az adventív lágyszárúak.

 

www.natura2000.hu

www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=menu_2090

www.mvh.gov.hu

jogszabalykereso.mhk.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=149028.617506

 

 

 

Szöveg: F.T.