Törzskönyvi száma: 153/TT/77
Védetté nyilvánító jogszabály száma: Országos Természetvédelmi Hivatal elnökének 16/1977. OTvH sz. határozat, 13/2008 (V.20) KvVM rendelet tartja fenn a védettséget
Nemzetközi egyezmény alá eső terület sorszáma: HUAN20001 Aggteleki-karszt és peremterületei kiemelt jelentőségű természetmegőrzési Natura 2000 terület

A terület kiterjedése: 2.0 ha
Megye megnevezése: Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Települések megnevezése: Felsőtelekes
EOTR koordináták: X = 340 250, Y =768 270; (N48º 23’ 41”,E020º 38’ 48”)
Tengerszint feletti magassága (szélső érték): max.: 320 m, min.: 300 m
 

 

A Természetvédelmi Terület hazánk egyik legértékesebb paleontológiai lelőhelye, melynek jelentősége messze túlnyúlik az országhatáron. Felfedezésének története a XIX század  végén indult, amikor 1890 körül feltárták az első lignitrétegeket. Később, 1902-ben előkerültek az első csontmaradványok  (Pethő gyűjtése). Az igazi áttörés az akkor már vasércbányaként működő területen 1965-ban történt, amikor Hernyák Gábor a bánya geológusa megtalálta az első főemlősmaradványt, amelyet 1967-ben Tasnádi Kubacsaka András közvetítésével eljuttatott Kretzoi Miklóshoz, aki a maradványt Rudapithecus hungaricusnak nevezte el. Ezt követően kezdődött el a terület kutatása, melynek során a  rudabányai külfejtés területén a felső-miocén lignites rétegek retegekben 7 lelőhelyet azonosítottak, I-VII.-ig római számmal jelöltek.  A hét lelőhelyből a I., II. és VII. számú lelőhely esik a védett területen belülre.  1969-ben az I. sz. lelőhelyről előkerült a második Rudapithecus állkapocs. Az eredményeket Kretzoi tudományos publikációban közzétette a Rudapithecus leírásával. 1971-ben megkezdődött Kretzoi M. vezetésével a rendszeres ásatás a Központi Földtani Hivatal támogatásával, a MÁFI és a KLTE együttműködésével.

  

 

Jelentősebb események kronológiája:
 

1972

 

Ásatás az I. lelőhelyen, a II. sz. lelőhely felfedezése; iszapolásos technika első alkalmazása Rudabányán; a RUD-7 jelű Bodvapithecus altipalatus típusának előkerülése.

 

1973

 
 Az I. sz. lelőhely megcsúszása; ásatás a II. sz. lelőhelyen; négyzethálós ásatási technika elsõ alkalmazása.

 

1974

   Ásatás a II. sz. lelőhelyen (Kretzoi); Pálfalvy I. első alkalommal gyűjt növénylenyomatokat a III. sz. lelőhelyen; Kretzoi leírja a Pliopithecus hernyaki és a Bodvapithecus altipalatus ősmajom-fajokat Rudabányáról.

 

1975

Kretzoi ötödik ásatási szezonján ásatás a II. sz. lelőhelyen; a VII. sz. lelőhely felfedezése; megjelenik Kretzoi tudományos tanulmánya a londoni Nature c. folyóiratban.

 

1976

Kretzoi hatodik ásatási évében feltárások a II. és a III. sz. lelőhelyeken; megkezdõdött a II. sz. lelõhely fölé emelendõ védőtető oszlopainak alapozása; Kretzoi és munkatársai a Földtani Intézet Évi Jelentésében közzéteszik első összefoglaló tanulmányukat.

 

1977

 

 Két hektárnyi területet (az I., II. és VII. sz. lelőhelyeket) természetvédelmi területté nyilvánítanak; felépül a II. sz. lelőhelyen a védőtető, a vízelvezető árokrendszer, betonjárdák, kerítések, fa kutatóház, parkoló és a lelőhelyhez vezető út; a terület kezelésével a Rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumot bízzák meg, a tudományos kutatást továbbra is a Földtani Intézet irányítja; Kretzoi hetedik ásatási évében gyűjtések az I., a II., a III. és a VII. sz. lelőhelyeken.

 

1978

 

Kretzoi nyolcadik, utolsó ásatási évében gyűjtés a II. és a III. sz. lelőhelyeken.

1979   Nincs ásatás, csak szórványos gyűjtés; Kretzoi Miklóstól Kordos László veszi át a kutatás vezetését.

1981   Egy, a Földtani Társulat által szervezett vándorgyűlést követően vandálok és gyűjtők első alkalommal károsítják a lelőhelyet.

 

1982

 

A II. sz. lelőhelyet a Rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzem ”Múzeummá” nyilváníttatja; a III. sz. lelőhely nagy részét a bányaművelés megsemmisíti.

 

1983

 

A védett terület kezelői joga az Érc- és Ásványbányászati Múzeumtól a Magyar Állami Földtani Intézethez kerül.

1984   A Kretzoi ásatásai során gyűjtött, 1-74. sorszámot viselő ősmajomleletek akadémiai közbenjárásra Kretzoi lakásából a Magyar Nemzeti Múzem Régészeti Osztályára kerülnek zárt letét formájában; rudabányai geológusok létrehozzák az Északgeokomplex nevű társaságot, elsősorban a Földtani Intézet megbízásából a megrongált védett terület gondozására; Kretzoi újabb ősmajmot ír le Rudabányáról, a Rangwapithecus (Ataxopithecus) serus-t.

 

1985 

 

Hernyák Gábor a II. sz. lelőhelyen megtalálja a RUD-77 sorszámot viselõ nőstény Rudapithecus koponyáját, amit egy gyors ásatás követ; megjelenik Kordos népszerű könyve a rudabányai kutatásokról.

 

1986 

 

A RUD-77 koponyaleletet nemzetközi sajtókonferencián mutatják be a Földtani Intézetben; Kordos ásatást végez a koponyalelet környezetében; egy vihar elsodorja a védőtető jelentős részét

 

1987

 

Kordos vezetésével ásatás a II. sz. lelőhelyen és a III. sz. lelőhely megmaradt részén; Kordos publikálja a RUD-77 koponyaleletet; az év végén a bánya véglegesen bezár.

 

1988

 

Áprilisban a III. sz. lelőhelyen, júliusban a II. sz. lelőhelyen ásatás, ahol előkerül az Anapithecus koponyatöredéke; D.R. Begun amerikai kutató publikálja első cikkét a rudabányai hominoida végtagokról; megszűnik az Északgeokomplex vállalkozás; a Magyar Nemzeti Múzeum épületében időszakos kiállításon együtt láthatók az emberré válás magyarországi leleteinek eredeti példányai (Rudabánya, Vértesszőlős, Suba-lyuk).

 

1989

 

Kordos vezetésével ásatás a II. sz. lelőhelyen.

 

1990

 

Rövid ásatás a II. sz. lelőhelyen.

 

1991

 

Rövid ásatás a II. és a VII. sz. lelőhelyen, utóbbinál az őskarsztos felszín feltárása.

 

1992

 

Áprilisban Kordos ásatást vezet a II. és a VII. sz. lelőhelyen; nyáron megkezdõdik az első nemzetközi multidiszciplináris ásatás a II. sz. lelőhelyen R. L. Bernor (Washington D.C.) és Kordos L. (Budapest) vezetésével.

 

1993 

 

A nemzetközi kutatócsoport második évi ásatása, ahol a programvezető R. L. Bernor, a tafonómiai ásatás vezetője P. Andrews (London); külföldi szakértők tanulmányozzák a Földtani Intézetben elhelyezett rudabányai csontmaradványokat; megjelenik Begun és Kordos közös tanulmánya a RUD-77 koponya újraértékeléséről, ahol a Rudapithecus hungaricus helyett a Dryopithecus brancoi nevet használják.

 

1994

 

A nemzetközi projekt harmadik ásatási éve, ahol a programvezetõ R. L. Bernor, a tafonómiai ásatás vezetõje P. Andrews; a külföldi szakértők tovább tanulmányozzák a Földtani Intézetben a különböző rendszertani csoportokba tartozó csontmaradványokat; vandálok teljesen lerombolják a lelőhelynél felépített kutatóházat, a kerítés és a védőtető megmaradt részét.

 

1995

 

Nincs ásatás; a szakértői csoport tovább folytatja a leletek tanulmányozását; elmarasztaló bírósági ítélet születik az előző évben elfogott vandálok felett; a Földtani Intézet kezdeményezi a lelőhelyre kiadott múzeumi engedély törlését.

 

1996 

 

Nincs ásatás; az European Palaeontological Association workshopja keretében meglátogatja a lelőhelyet, ahol demonstratív módon elföldelik az ásatási felületet a vandálok pusztításának megelőzésére; a Bécsi Természettudományi Múzeumban előkerül az 1976-ban megtalált RUD-44 jelű koponyához tartozó fogak egyrésze, amelyeket még az ásatás évében valaki illegálisan kiásott és eladott Bécsbe.

 

1997

 

A Torontói Egyetem és a Földtani Intézet közös szervezésében kanadai és egyesült államokbeli diákok a ”Rudabánya Field School” keretében ásnak a II. sz. lelőhelyen D. R. Begun és Kordos L. vezetésével; az ásatást megelőzően a védőtető tartópilléreinek egy részét vashulladék eladására tolvajok lángvágóval levágják.

1998   Második évben folytatódik a közös Field School, előkerül az Anapithecus combcsontpárja; a lelőhely tulajdonjoga illetéktelenül magánkézbe kerül, majd azt a Magyar Állam visszavásárolja, s vagyonkezelőként megnevezi az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságot (Jósvafő); az év utolsó napjaiban az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság a megrongált védőtetőt újjáépítteti, csakúgy mint a vízelvezetõ árokrendszert; a lelőhely felszínét műanyag védőtakaróval, dolomitmurvával és agyaggal 1 m vastagon lefedik.

 

1999

 

A Field School diákjainak harmadik évi ásatásán (július 13-án) Hernyák Gábor megtalálja a legteljesebb Rudapithecus koponyát (”Gabi”-t), amit három hét múlva egy napra – a korábbi fontos eredeti leletekkel együtt – kiállítanak a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumban; ugyanitt ősszel vándorkiállítás nyílt ”Gabi” sajtófotóiból és sajtóvisszhangjáról; az ásatás végeztével a lelőhelyet ismét földdel borítják be; Kordos L. bejelenti, hogy befejeződtek a közel harminc éve tartó rudabányai ásatások melyek később szintén Kordos László vezetésével újraindulnak és tartanak napjainkig általában évente egy alkalommal külföldi, elsősorban kanadai diákok közreműködésével.

Látogasson el az Aggteleki Nemzeti Park Hivatalos Turisztikai Honlapjára!